A játékok és én

Néhány évente rám jön a táblajáték-mánia. Első lépésként rögtön megfertőzöm a környezetemet is, hiszen ilyenkor, a láz hatására megnő a társaság-igényem: az egyébként magányos alkotó egy időre fokozottan kívánja mások jelenlétét, ami persze jó nagy beszélgetéseket és szórakoztató partikat is jelent. Aztán a kór a második szakaszban teljesen elhatalmasodik az agyamon, és a világtól való elvonulásra késztet: a társas játékok közben bennem felmerülő kérdések ekkorra olyan nyomással nehezednek már a gondolkodásomra, hogy nekiülök, és napokig, hetekig kutatásokat folytatok e témakörben, olvasok, jegyzetek, linkek, vázlatok tucatjait hozom létre. Aztán a tünetek – általában valami más, erősebb stimuláció hatására – ismét elmúlnak. Egy időre…

E krónikus vonzalom egyszerűen leküzdhetetlen, pedig egyre erősebb gyógyszereket vetek be ellene. Emlékszem, az első alkalommal, még kisiskolás koromban, úgy próbáltam védekezni, hogy létrehoztam egy saját táblás játékot egy akkoriban népszerű játéktermi videojáték alapján. Pechemre nagy siker lett a barátaim körében, így nemsokára újra kénytelen voltam bevetni ezt a gyógymódot. Tizennyolc éves koromig mintegy féltucat, máig működőképes, hovatovább izgalmas játékot találtam ki és valósítottam meg rajztáblákon, kartonok, matricák, Letraset betűk és színes tollak, ceruzák segítségével, valamint gimnáziumi társasjáték klubot alapítottam és vezettem, és egy saját fejlesztésű oktató játék által készültem fel az érettségire. Aztán a húszas éveimben “egyéb más stimuláns elemek” elfeledtették ezt a szenvedélyt.

Pontosabban még nem voltam harminc, amikor egyszer csak újra rám tört a vágy, hogy behatóbban foglalkozzak a témával. Abban az időben már nagyobb rálátásom volt a különböző korok és kultúrák – elsősorban zenei, hangszertörténeti – hagyományaira, így csak egy oldalirányú lépést kellett tennem, hogy (ezúttal sokkal inkább néprajzi oldalról) ismét megközelítsem a játékokat. Segítségemre volt akkor egy hamvába holt multimédia produkció és annak felkért etnográfus szakértője is, és bizonyára minden másképp alakul, ha nem épp abban az időben válok a számítógépes kalandjátékok rajongójává és gyűjtőjévé. De nem akarok ennyire előre szaladni. Először ugyanis hatalmas, valóságos, és nem virtuális ládákban gondolkodtam. Olyan ládákban, amelyben 10-12 táblás játékot helyezünk el. Mindegyik pazar kivitelben: fából, fémből, üvegből, agyagból és különleges műanyagból, s hozzá a figurák hasonló kivitelben, mindegyik egy-egy műremek. A grandiózus kollekciót hozzám hasonló őrült gyűjtőknek szántam, és bár a projekt – ma már nyilvánvaló, elsősorban logisztikai és anyagi problémák miatt – nem jött létre, akkoriban meglepően sok pozitív visszajelzést kaptam, elsősorban angliai kereskedőktől.

Elkeseredésem nem nyomasztott sokáig, ugyanis időközben multimédia fejlesztővé lettem a legújabb cégem élén, így új produkciót láttam a táblás játékokban, olyat, amely ráadásul jobban ki tudja emelni az egyes játékok kultúrtörténeti hátterét. Laza, kalandjátékos történet szövődött a hosszas tanakodás után kiválogatott tucatnyi játék köré , és megszületett Samuel Hunt professzor alakja is, aki épp születési helyükön találkozik ezekkel. Ez a játékterv kapta először az Agon címet. Kétszer is nekifeszültünk, de egyszer sem sikerült az eredeti elképzelés szerint megvalósítani.

Egészen 2003-ig volt így. Akkor újra előkerült az Agon ötlete, de most már elsősorban mint kalandjátéké. Nem volt sokkal több esélyünk, már a fent említett cég sem létezett, mégis sikerült. Új stábbal, új lendülettel és új koncepcióval – valamint egy tíz éve még merésznek számító stratégiával, az internetes szoftverterjesztés ötletével – megszületett az első epizód, majd nem sokkal ezután az első dobozos kiadvány a tengerentúlon, és ezáltal egy új perspektíva az én életemben is (miközben mások épp bezáródni készültek). A táblajátékok az Agon kalandokban továbbra is szerepet játszanak, még ha nem is kifejezetten központi szerepet. A háttértörténet ezekre a táblákra épül, és Samuel Hunt a mai napig “utolsó lelőhelyük” felkutatásán fáradozik. A játékok köré szőtt kalandos történet ma már azonban burjánzó borostyánként borítja a korábbi koncepciót, így várható volt, hogy a régi szenvedély a táblás játékok iránt ismét új utat keresve fog feltörni bennem.

Ennek eredménye mindaz, ami 2011 év végére megszületett, és ami ismét új perspektívákat nyit – anélkül, hogy korábbiakat bezárásra kényszerítene. A könyv, amely sok másik mellett bemutatja majd’ az összes játékot, amelyet majd egykor, a történet során Samuel Hunt professzor is megtalál majd, valamint az új, tablet formátumú gépekhez készült szoftver sorozat, amely válogatást ad a könyv repertoárjából és elektronikusan is játszhatóvá tesz tizenkét táblás játékot.

Most tehát jól vagyok, mondhatni, tünetmentes. Azonban érdemes készülni arra, hogy ez az állapot nem sokáig tartható, és újra felszökik a láz. Ki tudja, milyen hatással lesz rám és a környezetemre legközelebb…?

PIERROT (2011. 12. 05.)

5 komment a következőhöz: “A játékok és én”

  1. O.Zoltán szerint:

    Nagy örömömre szolgált annak idején Samuel Hunt (és Jonathan Hunt )kalandjait átélni ,igaz ezeket csak egyedül a gép előtt ,de most ,hogy megjelent ez a táblás játék gyűjtemény ,végre bevonhatom a családomat és a barátokat is !Igaz mostanáig csupán három játékkal játszottunk ,de folyamatosan olvasgatjuk a többi játékszabályt ,és a nagyon hasznos történelmi háttér információkat .
    Én úgy gondolom ez a gyönyörű doboz több generációt ki fog szolgálni !

  2. xsipix szerint:

    Gratulálok a könyvhöz,kellemes olvasmány és találtam benne egy-két figyelemre méltó játékot is!
    Remélem lesz folytatása is a következő karácsonyra,mert minden bizonnyal van olyan társasjáték,amit szívesen megosztanál a játék kedvelő nagy érdeművel!
    Esetleg nyithatnál egy olyan fórumot ami a játékok otthon való elkészítéséhez adnának tippeket vagy indíthatnál cikk sorozatot ebben a témában!
    Az 1-5 való szám generálást a legegyszerűbben a 10 oldalú “dobókocka” használatával lehet megoldani,hiszen elég a dobott értéket elosztani kettővel és felfelé kerekíteni! és egy ilyen kocka ár olyan 150-200ft/db szóval az ára sem vészes,persze cserébe nem olyan autentikus…

  3. Barta Klaudia szerint:

    Nagy kedvencem a Jumanji (1995) című film, amiben egy fantasztikus táblajáték a “főszereplő”. Régi vágyam, hogy találjak egy hasonlóan izgalmas játékot, amit megoszthatok a családommal, barátaimmal. Végre sikerült az álmom: idén karácsonykor nem csak egy, hanem rögtön 24 táblajáték boldog tulajdonosa lettem …. már alig várom, hogy mindet kipróbáljam és saját kezűleg elkészítsem azt a játékasztalt, aminek a közepére a kivehető és így cserélhető táblajátékokat is tervezem. Köszönöm az Alkotóknak ezt a gyönyörű könyvet! Nagyon hálás vagyok érte!

  4. admin szerint:

    O.Zoltán: Tessék csak vigyázni a könyvre, és akkor valóban nincs akadálya, hogy több generációt is kiszolgáljon. Persze az is feltétel, hogy a felnőttek megtanítsák játszani a csemetéiket – ehhez viszont nem csak a könyvet, de a játékos kedvet is meg kell őrizni…

    Xsipix: Ha a könyvről bebizonyosodik, hogy sikeres, örömmel készítem majd el a folytatását. A “játékok otthon való elkészítéséről szóló fórum” pedig már meg is született, talán nem néztél tüzetesen itt, az oldalon. A “Csináld magad!” szekció épp ezt a célt szolgálja, a kedvcsináló cikkek folytatásért kiáltanak – bárki megoszthatja velünk a tapasztalatait. Vitatkoznék abban, hogy a tízoldalú kocka volna a legegyszerűbb módszer… Szerintem a könyv mellékletei között is megtalálható ötszögű pörgettyű a legegyszerűbb, de az is csak abban az esetben, ha a teljesen egyenlő esélyeket tartjuk fontosnak. Azonban van egy olyan érzésem, hogy az egyéb, “több darabból álló” dobóeszközök nem csak egyszerűen “eredetiek”, ezáltal hangulatosak, de talán nem véletlenül az általuk kigurított szerencséhez igazították évszázadokkal ezelőtt a szabályokat. Egész pontosan úgy hiszem, hogy a játék egyensúlyozása kötődik ezen eszközök sajátosságaihoz. (Különben nem lenne több helyütt is kiemelt az 1-es, 4-es és 5-ös dobása, amíg a kissé gyakrabban előforduló 2-es és 3-as után sosem jár “jutalom”.)

    Barta Klaudia: A Jumanjival 24 táblajáték sem ér fel, ha a csodákat vesszük alapul! Valóban nagyszerű volna hasonló játékot kreálni. No de azért a valóság sem olyan fakó! Az absztrakt játékok kicsit hasonlítanak a könyvekre: az utóbbi a fantázia nélkül csak egy fekete-fehér betűtenger, mint ahogyan a táblák is csak négyzethálók és karikák. Ha azonban beindul a képzeletünk, valóságos csatákat élhetünk át a figurák bőrébe bújva, vagy irányítójukként, mint valami tábornok. A variálható játékasztal pedig egy nagyszerű ötlet, ha elkészült, kérem, hogy ossza majd meg velünk a fényképét, és esetleg a történetét is.

  5. O.Zoltán szerint:

    Ma beszéltem egy asztalos ismerősömmel ,és noha vannak dobó pálcáim (korábbi rajzolt Senet játékomhoz használtam …) elhatároztam hozzáfogok (a segítségével) dobótetraédereket készíteni fából !Vakargatta a fejét amikor elmondtam a terveimet miként is képzelem ,de biztosított a támogatásáról ! Remélem sikerül szépen elkészíteni ! :)

Szólj hozzá